A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján a versenyprogram előadásait idén is egy öttagú zsűri értékeli. A zsűritagok részt vesznek az előadások másnapján a Szakmai Klub beszélgetésén, akár hozzászólóként is. A versenyprogramok végeztével ők ítélik oda a fesztiváldíjakat. A díjosztó grémium összetételére a fesztivál művészeti tanácsadója, Balogh Tibor tett javaslatot.
A 2023-as év zsűritagjai Dienes Blanka színésznő, Kiss József Jászai Mari-díjas, drámaíró, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, műfordító, rendező, Szekeres Szabolcs színikritikus, és Szigeti Réka dramaturg.
Dienes Blanka: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a zsűri egyik tagjaként vehetek részt idén a kisvárdai színházi találkozón. Több alkalommal volt lehetőségem szerepelni a Fesztivál színpadán az Újvidéki Művészeti Akadémia által, a Tanyaszínházzal és Újvidéki Színházzal. Sok tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam. Mindig felvillanyoz, amikor sokféle színházat látok. Látni, átélni, átérezni, adni, kapni, tanulni. Ebben a szellemben indulok neki idén is.”
Kiss József: „Most láttam a MITEM-en Eugenio Barba csodálatos Anasztászisz (Feltámadás) előadását. Egymás mellett, egy időben lépett színpadra a japán nó színház, a kínai opera, a balinéz topeng, az indiai kathakali, a brazil bumba meu boi, Európa és Amerika képviselői, még a magyar népzenei és tánchagyomány jeles művelői is, akik egymás mellett, egymás zenéire táncolva, egymás hagyományait játékosan, tisztelettel, szeretettel ízlelték, élték, élvezték. Előítéletek nélkül. A különös, himnikus előadás, nevezhetném ünnepnek is, legszebb pillanatának egyike az volt, amikor a kínai táncos megpróbálta feltámasztani a kis színesbőrű fiúcskát azzal, hogy levetve a gyönyörű, színes ruházatát, fejdíszét, ezeket a halottnak vélt gyermek testére fektette, majd egy fehér alapruhában az arcáról is letörölte a tradicionális fehér festéket, s megkerülve a reményvesztett európai – commedia dell’ arte-t idéző – táncost, aki karjait széttárva, csüggedten pihent, ölelő anyaként ráhajtotta a férfi vállára a fejét. Egy piétát láttunk. Jézust és Máriát. Megrendítő volt. Az alkotó az azonost kereste a világ embereinek közös gesztusaiban, játékaiban. Ecce homo. Ezt a közösségi érzést, az azonosságtudat katartikus felismerését és megélését várom a kisvárdai együttléttől. A titokzatos anyanyelv rendező erejét, ahogy elmos minden akadályt a párbeszéd elől. A találkozást várom, hogy felismerjük önmagunkat egymásban. Makovecz Imre mondta: „Azért jött létre a Magyar Művészeti Akadémia, hogy a gyermeki szellem közöttünk megjelenjen.” Makovecz és Barba gyermeki szellemét várom ünnepi lélekkel Kisvárdán.”
Németh Ákos: „A kisvárdai fesztiválon többször is részt vehettem már, mint rendező, mint szerző. Családias, de remekül végigvitt fesztiválokra emlékszem vissza, olyan eseményre, ami egyedülálló lehetőséget kínál a színház határon túli szereplőivel való találkozásra, olyan előadásokat láthat a magyarországi néző, amiket különben nem vagy kevésbé lenne módja, és nemcsak határon túliak találkoznak magyarországi színházcsinálókkal és előadásokkal, hanem felvidékiek délvidékiekkel, erdélyiekkel. Egy hétre ténylegesen egybeolvad a magyar nyelvű színházi szakma”
Szekeres Szabolcs: „Idén lép érett életszakaszának új fejezetébe a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. 35 év nem kevés idő, különösen akkor, ha tudjuk, hogy küzdelmes időszakaszokat is átvészelt a fesztivál. Ám sikerült áthidalniuk a problémákat a szervezőknek, valamint az eseménynek otthont adó város vezetőinek. Sok van tehát az 1988-ban indult fesztivál háta mögött, és (remélhetőleg) legalább ennyi áll még előtte. A földrajzilag egymástól távol eső, a színházcsinálást másképpen értelmező, de lélekben talán hasonló alkotók találkozója valósulhat meg Kisvárdán. A találkozás, a közös esztétikai tapasztalat, a kulturált vita lehetőségét kínálja a rendezvény a mégoly eltérő gondolkodású, világlátású művészek és emberek között is. Őszintén remélem, hogy idén sem lesz ez másképp, ezért vállaltam el a zsűritagságot.”
Szigeti Réka: „Idestova huszonhárom éve jártam először a kisvárdai színházi fesztiválon, és a huszonhárom évből csak az a hét év maradt ki, amíg megszültem a három gyermekemet és otthon voltam velük. Szeretem azt, amikor sok jó előadás van egy helyen. Mindig azt mondom: nem nekem kell több száz kilométert utaznom egy-egy jó előadásért, hanem a jó előadások jönnek el hozzám. Életem egyik legjobb Antigoné előadását köszönhetem Kisvárdának és számtalan olyan színházi élményt, amire a mai napig jó szívvel emlékszem. Nem tudom, milyen lehettem dramaturg szakos hallgatóként a kívülállók számára, de tavaly is csodálattal néztem a fiatalokat, akik bátrak, van véleményük, vannak meglátásaik, értik és érzik a színházat, és csak remélem, hogy én is ilyen voltam sok évvel ezelőtt. A zsűri tagjának lenni mindenekelőtt felelősséget jelent. Ez a felelősség nagyobb nyitottságot és érzékenységet kíván, mintha csak nézőként ülnék be egy-egy előadásra. Tele vagyok várakozással és hiszem, hogy idén is sok jó produkciót, bravúros színészi teljesítményt láthatunk. Legyen nehéz dönteni – ezt kívánom.”
Dienes Blanka: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a zsűri egyik tagjaként vehetek részt idén a kisvárdai színházi találkozón. Több alkalommal volt lehetőségem szerepelni a Fesztivál színpadán az Újvidéki Művészeti Akadémia által, a Tanyaszínházzal és Újvidéki Színházzal. Sok tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam. Mindig felvillanyoz, amikor sokféle színházat látok. Látni, átélni, átérezni, adni, kapni, tanulni. Ebben a szellemben indulok neki idén is.”
Kiss József: „Most láttam a MITEM-en Eugenio Barba csodálatos Anasztászisz (Feltámadás) előadását. Egymás mellett, egy időben lépett színpadra a japán nó színház, a kínai opera, a balinéz topeng, az indiai kathakali, a brazil bumba meu boi, Európa és Amerika képviselői, még a magyar népzenei és tánchagyomány jeles művelői is, akik egymás mellett, egymás zenéire táncolva, egymás hagyományait játékosan, tisztelettel, szeretettel ízlelték, élték, élvezték. Előítéletek nélkül. A különös, himnikus előadás, nevezhetném ünnepnek is, legszebb pillanatának egyike az volt, amikor a kínai táncos megpróbálta feltámasztani a kis színesbőrű fiúcskát azzal, hogy levetve a gyönyörű, színes ruházatát, fejdíszét, ezeket a halottnak vélt gyermek testére fektette, majd egy fehér alapruhában az arcáról is letörölte a tradicionális fehér festéket, s megkerülve a reményvesztett európai – commedia dell’ arte-t idéző – táncost, aki karjait széttárva, csüggedten pihent, ölelő anyaként ráhajtotta a férfi vállára a fejét. Egy piétát láttunk. Jézust és Máriát. Megrendítő volt. Az alkotó az azonost kereste a világ embereinek közös gesztusaiban, játékaiban. Ecce homo. Ezt a közösségi érzést, az azonosságtudat katartikus felismerését és megélését várom a kisvárdai együttléttől. A titokzatos anyanyelv rendező erejét, ahogy elmos minden akadályt a párbeszéd elől. A találkozást várom, hogy felismerjük önmagunkat egymásban. Makovecz Imre mondta: „Azért jött létre a Magyar Művészeti Akadémia, hogy a gyermeki szellem közöttünk megjelenjen.” Makovecz és Barba gyermeki szellemét várom ünnepi lélekkel Kisvárdán.”
Németh Ákos: „A kisvárdai fesztiválon többször is részt vehettem már, mint rendező, mint szerző. Családias, de remekül végigvitt fesztiválokra emlékszem vissza, olyan eseményre, ami egyedülálló lehetőséget kínál a színház határon túli szereplőivel való találkozásra, olyan előadásokat láthat a magyarországi néző, amiket különben nem vagy kevésbé lenne módja, és nemcsak határon túliak találkoznak magyarországi színházcsinálókkal és előadásokkal, hanem felvidékiek délvidékiekkel, erdélyiekkel. Egy hétre ténylegesen egybeolvad a magyar nyelvű színházi szakma”
Szekeres Szabolcs: „Idén lép érett életszakaszának új fejezetébe a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. 35 év nem kevés idő, különösen akkor, ha tudjuk, hogy küzdelmes időszakaszokat is átvészelt a fesztivál. Ám sikerült áthidalniuk a problémákat a szervezőknek, valamint az eseménynek otthont adó város vezetőinek. Sok van tehát az 1988-ban indult fesztivál háta mögött, és (remélhetőleg) legalább ennyi áll még előtte. A földrajzilag egymástól távol eső, a színházcsinálást másképpen értelmező, de lélekben talán hasonló alkotók találkozója valósulhat meg Kisvárdán. A találkozás, a közös esztétikai tapasztalat, a kulturált vita lehetőségét kínálja a rendezvény a mégoly eltérő gondolkodású, világlátású művészek és emberek között is. Őszintén remélem, hogy idén sem lesz ez másképp, ezért vállaltam el a zsűritagságot.”
Szigeti Réka: „Idestova huszonhárom éve jártam először a kisvárdai színházi fesztiválon, és a huszonhárom évből csak az a hét év maradt ki, amíg megszültem a három gyermekemet és otthon voltam velük. Szeretem azt, amikor sok jó előadás van egy helyen. Mindig azt mondom: nem nekem kell több száz kilométert utaznom egy-egy jó előadásért, hanem a jó előadások jönnek el hozzám. Életem egyik legjobb Antigoné előadását köszönhetem Kisvárdának és számtalan olyan színházi élményt, amire a mai napig jó szívvel emlékszem. Nem tudom, milyen lehettem dramaturg szakos hallgatóként a kívülállók számára, de tavaly is csodálattal néztem a fiatalokat, akik bátrak, van véleményük, vannak meglátásaik, értik és érzik a színházat, és csak remélem, hogy én is ilyen voltam sok évvel ezelőtt. A zsűri tagjának lenni mindenekelőtt felelősséget jelent. Ez a felelősség nagyobb nyitottságot és érzékenységet kíván, mintha csak nézőként ülnék be egy-egy előadásra. Tele vagyok várakozással és hiszem, hogy idén is sok jó produkciót, bravúros színészi teljesítményt láthatunk. Legyen nehéz dönteni – ezt kívánom.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése