Ugrás a fő tartalomra

A lét elviselhetetlen könnyűsége


Ibsen Peer Gyntnek, Csehov Platonovnak, Szép Ernő Csacsinszky Palinak nevezte. A három, bár jellemfejlődésében egészen eltérő szerepalakot két dolog köti össze: az elszalasztott lehetőségből fakadó elcsonkult élet, és az, hogy Botos Bálint rendező mindhárom szerzővel találkozott már pályája során. A Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában bemutatták Szép Ernő–Guelmino Sándor Lila akác című szerelmi históriáját.

Eleinte egységesen türkizkék színben látszik a színpadon a szekrény, a felfordított fotel és a szék. Nagyvárosi, önmagából kifordult, nihilista szobabelső. A színlap nem jelzi, hogy ki volt a világítás tervezője, így ezt nagyvonalúan rábízom Botos Bálint rendezőre. Nem tudom, foglalkozott-e Goethe színtanával, annyi azonban bizonyos, hogy a díszlet megfestett színeinek ellentmondva, a különböző megvilágítások okán olykor kopáran törtfehérben, kiábrándítóan szürkében, irritálóan élénkzöldben, vagy gusztustalanul lilában pompázik a játéktér. Néhol nem tolakszik az előadásban megfogalmazott gondolatok elé, máskor taszító, hamis, jelen idejű, mégis letűnt Moulin Rouge-bulinak ad helyet, de semmiképpen sem otthont. 

Éppen az hiányzik Csacsinszky Paliból, ami a saját – szellemi, lelki, materiális – élettér sajátja: a felvállalt, mélységesen mély önazonosság. De miért is foglalkozna ezzel, amikor éppen elég neki, hogy felszínesen átmulasson jónéhány éjszakát, alig-bele-szerelmesedve Bizonyosnéba, miközben elmegy mellette az élet, hogy a darab végén rádöbbenjen: metaforaként is értelmezhető módon, az érte addig epedő Tóth Mancival tovább robog a vonat, Oroszországba. A rendezőt nem először foglalkoztatja az önidentitás meghatározásának kérdése, mintha a (férfi)sors lehetséges árnyalatai minduntalan megjelennének munkái között. Csupán a kisvárdai fesztiválon látott előadásaiból táplálkozva, erre utalt a tavaly látott Platonov, a nőiség természetrajzán keresztül fogalmazó Liget, és az idei Lila akác is. Csacsinszky Pali végül felismeri az elveszett lehetőség megtermékenyítő erejét. S mi vajon bírunk-e elegendő éleslátással, hogy észrevegyük mindezt a saját életünkben?... 


Kép: Kerezsi Béla

Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 23. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...